Az esetek túlnyomó többségében alkalmazott lineáris technikáknak széles a skálája. Ha most az alkalmazandó ellenállás-kezelési technikát úgy értelmezzük, mint az eredeti szándékot szolgáló, az ellenálló magatartását megváltoztatni kívánó eszközt, akkor elég triviális, hogy a skála két szélén a kérés és az agresszió van. Az ellenállás kezelésének ilyen felfogása sok párhuzamot mutat a konfliktuskezeléssel és annak sajátosságaival. Így a kérdés a lineáris technikák széles skáláján belül az, hogy milyen mértékben tanúsítunk a kezelés során együttműködést, mennyire vagyunk empatikusak, és hogy milyen mértékben vagyunk önérvényesítők, konfrontatívak. Az együttműködés nélküli, önérvényesítő beavatkozás az agresszió, a másikat, mint riválist egyértelműen lenyomó kezelési mód („Kovács, ne pofázzon állandóan bele az értekezletbe, fogja be a száját/menjen ki! Mégis mit képzel!”). Az önérvényesítés nélküli, együttműködést favorizáló magatartás a szélsőséges alkalmazkodás (azaz, amikor hagyjuk, hogy Kovács az értekezletet szétkötözködje, s kvázi az uralma alá vonja). A két készség egyidejű alkalmazása még mindig széles skálát mutat („Kérem, legyen kedves végighallgatni, s aztán kérem, hogy szóljon hozzá, ha gondolja”; „Szeretném végigmondani nyugodtan a mondandómat, a folyamatos észrevételei megakasztanak, megnehezítik az értekezlet eredményes lefolytatását. Kérem, hallgasson végig, én is udvariasan végig fogom önt hallgatni”; „Ha van valamilyen észrevétele, kérem, mondja el tömören, végig fogom hallgatni, s igyekszem akceptálni. Aztán azt kérem, legyen kedves Ön is végighallgatni, s a végén próbáljunk meg olyan döntésre jutni, ami kölcsönösen elfogadható” – és még jó pár lehetőség lenne a példákra e skálán). A példán jól látszik, hogy gyakori eset az életben, hogy az ellenállás oka valamilyen tárgyi vagy szakmai kérdésben jelentkezik, annak látszik, de az igazi ok gyakran személyes, ki nem mondott viszonyokon alapul, s az is előfordulhat, hogy olyan érzelmi okai vannak, amelyek még az ellenálló számára sem tudatosak. Ezen árnyalatok kezelése kifinomult technikát követel, és a konfliktuskezelés, az asszertív viselkedés és más ide kapcsolódó készségek fejlesztéséről szóló témakörök részletes leírása és kifejtése tehetné teljessé ábrázolásukat. De mindezt megtanulni valószínűleg hosszú önismereti és fejlődési folyamat. Annyi azonban itt is leírható, hogy ha komolyan vesszük, hogy a kulcs az elfogadás és aztán az okok feltárása, akkor az olyan esetekben, amikor érzelmileg jelentősen involválódva (dühösen, sírva, kiabálva stb.) tanúsít ellenállást valaki, akkor valószínűleg nem alkalmas arra az adott pillanatban, hogy „okosan” viselkedjen, ésszerű érveket hallgasson meg. Egy egyszerű szabály: Emocionális kérdésre nem adható racionális válasz. Az érintett számára is érthető elfogadás ilyen esetben megértésének egyértelmű jelzésén alapul, azaz az ellenálló állapotára vonatkozó empatikus visszajelzés biztosítja az ellenállót arról, hogy elfogadjuk, komolyan vesszük. Ami itt lényeges: az elfogadás nem jelent feltétlenül egyetértést!

 

A lineáris kezelés sajátosságai tehát sorrendben:

 

elfogadni az ellenállást és főleg az ellenálló személyt;

feltárni az ellenállás okát, akár a csoportfolyamatokból adódókat, akár az egyénieket;

megszerezni az ellenálló együttműködési készségét a megértésével, az okok és szempontok akceptálásával; és

erőfeszítéseket tenni az eredeti vagy megváltozott szándék véghezvitelére.

Az utolsó pont nyilván olyasvalami, ami közel esik a meggyőzés kategóriájához, és sok módszere közül a legelterjedtebben ajánlott a motiválás. Ez azt jelenti, hogy a számomra (vezető, tanár, csoport, pár, család, iskola, cég számára) kedvező irányba teendő lépések megtételére szeretném rábírni az ellenállót is, olyas módon, hogy az ő szándékai és érdekei vagy azok többsége teljesüljön az én/vezető/tanár/csoport/pár/család/iskola/cég szándékaival együtt. Az ellenállás okainak feltárása után tehát a vezető szándékának okai is lényegessé válnak (miért is fontos az az értekezlet, a pontjai, az azokban való megegyezés, az elvégzendő feladatok elvégzése). A motiválás technikáinak teljességét itt kifejteni szintén sok volna. A motiválási elméletek sokasága alapvetően tartalomelméletekre és folyamatelméletekre osztható, Maslow, Herzberg, McClelland, Hunt vagy Skinner elméletei az általános (vezetői) műveltség részei. Gyakorlati megközelítésben és röviden: cél, hogy annyira és úgy akarja a motivált is a cél elérését, mint a vezető/cég/tanár/iskola/stb. Minél több kreativitást igényel egy munka, elvégzendő feladat vagy csoportbeli együttműködés (és például a tanulás vagy változás elég nagy kreativitást követelő folyamatok), annál kevésbé lehet kényszerrel eredményt elérni. A nagy kreativitást igénylő feladatoknál hangsúlyozottan igaz, ami általában is: minőségi munkát csak önként végez az ember. A motiválás tehát a lineáris technikák nagyon lényeges eleme, s mint ilyen, megkerülhetetlen. A motiválás során – ahhoz, hogy kedvet csináljunk valakinek ahhoz, aminek eredeti megközelítésünkben ellenállt –, érdemes önbizalmat adnunk a motiváltnak a tekintetben

 

hogy szakmailag kompetensnek, megbízhatónak, fontosnak érezhesse magát, láthassa munkájának az összefüggéseit;

hogy mint ember, mint személyiség ő olyasvalaki, akire itt számítunk, szükség van rá, értékes, és érdekel bennünket; és

hogy a csoport tagjaként arra számítunk tőle, hogy úgy tud érezni, gondolkozni és cselekedni, mint a csapat – bízunk benne mint közösségünk emberében és mint csapattagban.

A lineáris technikák alkalmazása, az ellenállás lineáris megközelítése tehát az ellenállás kezelésének leggyakoribb módja. Van azonban egy másik – ritkán és csak indokolt esetben alkalmazott – és kevésbé is ismert ellenállás-kezelési technika vagy gondolkodásmód, amelyet paradoxnak nevezünk.



Címkék: