Diagnózis
Eszközeink a személyes és online interjúk, a sokrétű megközelítést biztosító tesztek és kérdőívek, valamint az előre meghatározott kompetenciákat vizsgáló tréning jellegű, fejlesztési illetve kiválasztási célú diagnosztikai módszerek. Az interjúk testre szabható diagnosztikai eszközök, amelyeknek számos variációját alkalmazzuk, attól függően, hogy miről is szeretnénk információt szerezni.
A fókuszcsoporttal végzett interjú minőségi felmérést tesz lehetővé. Interaktív keretek között egy csoportot kérdezünk, így az interjú alanyoknak lehetőségük van egymással is kommunikálni. Az egyéni interjú célja az interjúalany mozgatórugóinak, motivációjának, nézeteinek részletekbe menő megismerése.
Az Assessment Center az emberi erőforrás kiválasztására használt eszköz, a kompetenciák megfigyelése által. A folyamatban résztvevőknek olyan helyzeteket kell megoldaniuk, amelyek a betöltendő munkakört modellezik. A feladatok során egyéni, csapatjátékos és vezetői helyzetekben tudják bizonyítani alkalmasságukat. Az eredmények a megfigyelők szubjektív megfigyeléseit tartalmazzák, ugyanakkor objektívnek tekinthetők, ugyanis több értékelő értékítéletének átlaga és a gyakorlatok úgy vannak összeállítva, hogy valamennyi kompetencia több gyakorlatban is szerepeljen.
A Development Center a fent leírt módszert használja, más céllal: a szervezet tagjait vizsgálja abból a célból, hogy feltárja a fejlesztendő területeket az előrelépés, a hatékonyabb együttműködés és a szükséges képzések kiválasztása érdekében. A Development Center szintén olyan gyakorlati feladatokat használ, amelyből kiderülnek a dolgozók interperszonális, kommunikációs és egyéb erősségei, valamint azok a képességek, amelyeket még fejleszteni szükséges.
Az Assessment és a Development Center tehát valójában egy: mindkét esetben több órán, esetleg több napon keresztül tartó gyakorlati feladatokkal vizsgálják, felmérik a résztvevők személyiségét és a különféle készségeit. A személyek részletes visszajelzést kapnak, amire ők maguk is reagálhatnak.
Az interjúk testre szabható diagnosztikai eszközök, amelyeknek számos variációját alkalmazzuk, attól függően, hogy miről is szeretnénk információt szerezni.