Creado csapat

Creado csapat

Munkatársaink a versenyszférában szerzett releváns tapasztalatuk mellett önismeretben is igényesen képződött trénerek, coachok, mentálhigiénés és szervezetfejlesztő szakemberek. Különböző alapképzettségeikre (pszichológus, orvos, közgazdász, tanár, pedagógus, projekt menedzser, informatikai vezető és HR tanácsadó) építették – személyek, csoportok és szervezetek fejlesztését szolgáló – speciális szervezetfejlesztő (OD) szaktudásukat.

 

Trénerként, tanácsadóként vállalat vagy intézmény vezetésekkel, managementekkel, Coach-ként általában felsővezetőkkel dolgozom. A készégfejlesztéseken és együttműködésfejlesztéséken túl a leggyakrabbi nehézség, amivel találkozom a vezetői  magány, a csúcsvezetői pozíció ama nehézsége, ahol már nincs igazán jól definiált főnök, nincs kihez igazodni – de nagy a felelősség, sok a vizsgáló és kritikus tekintet, és a bukás, a szégyen veszélye éppen úgy fenyeget, mint az elbizakodottság és a sok munka miatti időhiány türelmetlensége. Sok a kritika, dől az elégedetlenség, az elvárások és kevés az olyan helyzet, ahol bizalommal és a tanuláshoz szükséges „tudatlanság” felvállalásával lehet létezni. Nagy erőt és magabiztosságot kell mutatni általában, elvárás az erő, a „mindent-tudás”, a határozottság, miközben jó lenne megpihenni olykor – egy olyan helyzetben, ahol van megértés, lehet elengedettség, kis humor és lazaság akár az önmagunkra nézéshez, az igazi változáshoz. Eme ritka és vágyott, fejlődést biztosító helyzetet hozzuk létre egyéni vagy csoportos coaching folyamat, avagy felsővezetői fejlesztés során.

Szakmai háttér: műszaki, pszichológusi és teológiai végzettségek és postgraduális képzések (pszichoterápiás módszerspecifikus képzések), tudományos munkák és fokozat után lassan 40 év gyakorlat a tanácsadói és pszicho szakmában és az oktatásban. Tanítok egyetemeken, nemzetközi kiképző és szupervízor vagyok különböző terápiás irányzatokban, Magyarországon és külföldön előadok, illetve segítségére vagyok kollégáimnak, a képzők képzőjeként. Trénerként a TTT (Train The Trainers) és a felsővezetői együttműködések generálása, mediáció, tanácsadóként a nagyvállalati változások támogatása (kultúra vagy struktúra fejlesztés), coachként a felsővezetői
speciális nehézségekben való segítség a szakterületeim többek közt.

Alkalmazott, tanult, tanított, használt egyéni coach technikák: SF, HS, EFT, TA, apreciative, dramatikus (rth), gestalt, és saját speciális módszerek. Vezetői teamekkel általában dramatikus csoportcoaching technikával dolgozom.

Referenciák: Vállalati és nonprofit szervezetek felsővezetőivel folytatott munkák. A jelenből vagy az utóbbi időből, akár személyes referenciakérésre is lehetőséget adó példák, munkák: HR Igazgató (MOL), vezérigazgató (NIF), Pénzügyi vezető (McDonald’s), vezérigazgató (NFV-Netta Pannonia), egyházi csúcsvezetők (szerzetesrendek), múzeum főigazgató (Budapest Főváros), iskola igazgató (Rogers), szakmai vezető (Bátor Tábor). Korábbi fontosabb partnerek pl.: Telekom (T-Mobile, Westel), Sanoma/Centrál (média, újság, TV), K&H (Bank), egyetemi vezetők (Szent István Egyetem, Győr), kormányzati-közigazgatási-államigazgatási szférában, Wienerberger, EON, Dorsum, Suzuki, Denso, Honeywell, Schneider Electric, Efaflex.

 

 


Egyetemi oktató, mentálhigiénés és szervezetfejlesztő szakember, tréner, mediátor, gyász és veszteség tanácsadó, pszichodráma vezető, HR specialista, családterapeuta jelölt

Szakmai tapasztalat: közel húsz év vezetői, szervezetfejlesztői és tréneri tapasztalat a versenyszférában, értékesítés, marketing és HR területeken.  Korábban a Pronon Alapítvány ügyvezetője, jelenleg HR vezetője, tréner a Creado Hungaricánál, tanít a SOTE Mentálhigiéné Intézetében, a Károli Egyetemen, valamint a Rogers Akadémián. 2016 óta a Thalassa Ház Pszichoterápiás és Pszichiátriai Rehabilitációs Intézet személyzeti csoportjának együttműködés fejlesztő csoportvezetője.  

Személyes referenciák: együttműködés fejlesztés, motivációs, kommunikációs, konfliktuskezelés, csapatépítő és sales tréningek tartása, vállalati mediáció, HR tanácsadás

Szakmai tagságok: Magyar Pszichodráma Egyesület, Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület, Magyar Családterápiás Egyesület

 

Orbán Zsolt

 


Informatikai manager, mediátor, mentálhigiénés szakember, pszichodráma vezető, szervezetfejlesztő, tréner, coach

Szakmai tapasztalat: 9+ év önismereti fejlesztés, 10+ év informatikai menedzsment, stratégia alkotás, folyamat tervezés és optimalizálás, Magyarországon és nemzetközi vonatkozásokban egyaránt. 10+ év coaching és mentorálás, 3 év csoport coaching és tréningek vezetése, döntően EQ, asszertivitás, konfliktuskezelés témákban.  Specialitás: csoportdinamika kezelése, együttműködés fejlesztés. ​

Jelenleg informatikai manager, tréner, coach a Creado-ban, egyetemi vendégoktató a SOTE-n és az ország egyik vezető pszichiátriai műhelyében együttműködés fejlesztő tréner.

 

Pálfi Judit

 

Tréner, coach, szervezetfejlesztő, közgazdász, pszichodráma asszisztens, mentálhigiénés szakember

Szakmai tapasztalat: Több mint 10 év multinacionális  tanácsadói tapasztalat HR, pénzügy, projektmenedzsment és ügyfélkapcsolati területeken. 2 év projekt és tréneri tapasztalat konfliktuskezelés, asszertivitás, vezetői készség- és együttműködés fejlesztés témában, egyéni és team coaching módszerekkel, AC. Beszélt nyelvek: angol, spanyol

Tapasztalat egyéni vezetői coaching, team coaching vezetői készség- együttműködésfejlesztés, konfliktuskezelés, asszertivitás tréning, stressz - kezelés tréning , AC kiválasztás területen.
Oktatási tevékenysége: 2019- től SE Mentálhigiéné Intézetében vezetés és szervezetfejlesztés tárgy oktatója

Egyéb tapasztalat: Pronon Alapítvány és az Antropos Mentálhigiénés Egyesület vezetőségi tagja. Segítő szakember: pszichodráma csoportok vezetése, mentorálás, egyéni és csoportos önismereti folyamatok facilitálása.

 

Mátyus Andrea

 

Tréner, HR tanácsadó, tanár, mentálhigiénés és szervezetfejlesztő szakember

Szakmai képzettség:​ magyar-történelem szakos tanár, emberi erőforrás tanácsadó (MA), mentálhigiénés és szervezetőfejlesztő szakember​

Szakmai tapasztalat:​ Négy év szervezetfejlesztői és tréneri tapasztalat (kiemelten együttműködés fejlesztés, konfliktuskezelés/ asszertivitás, MBTI). Online csoport-coaching- és tréningfolyamat támogatás (oktatófilmek, online tréning anyagok)

Tíz év közigazgatási tapasztalat, uniós fejlesztési tapasztalat támogatói oldalon és pályázat megvalósítási oldalon egyaránt (kiemelten HR, oktatás és egészségfejlesztés területen), humánerőforrás területen tapasztalat (ügyvivő szakértő) továbbá belső vezetői tanácsadás, HR audit, projekt HR, módszertanok, belső folyamatok kialakítása.​ Öt év vezetői tapasztalat.​ Egyetemi közegben tanuló csoport (szeminárium) co-vezető.

További szakmai specialitások:​ Pronon Alapítványban végzett szervezetfejlesztés nonprofit szervezeteknél. Újraélesztés oktatás mentálhigiénés szemléletben. Tudásmenedzsment, tanuló szervezeti működések. Pályázati tanácsadás.

 

Ez az oldal sütiket használ.