Szerepelmélet a képzésben résztvevők számára

Szerepelmélet a képzésben résztvevők számára

Olvasási idő: 30’
A „szerepelmélet” Moreno, a pszichodráma atyja teremtette fogalom. Sokak szerint ilyen nem létezik. Ez az az elmélet, aminek alapján a pszichodrámát, mint csoportterápiás módszert művelni lehet – szerintem. Mások szerint a pszichodráma egy olyan csoportterápiás módszer, amiben vannak fontos technikák (mint a szerepcsere, a duplázás, a tükrözés), de alapvetően nem hiba bármilyen más terápia alapján csoportozni – és ezek a technikák segíthetnek általában is. Megint mások egyszerűen csak illusztrációként használják a drámát - mozgalmasabb, élőbb lesz a csoportmunka. Néhányad magammal megszállottként azt gondoljuk, hogy ez egy teljesen jó és önállóan létező, elméleti alapokkal bíró, konzekvens teória, aminek alapján nagyon egyszerűen és logikusan lehet vezetni pszichodrámát – azaz terápiás vagy önismereti csoportokat. Eme elfogult véleményem, azaz eddigi tapasztalatom szerint a legtöbben nem értik és nem tudják a szerepelméletet (role theory), és ezért nem is tudják használni. És akkor inkább azt mondják, hogy vagy nincs, vagy nem is jó.

Nehéz a dolog, mert az elmélet atyja nem írta ezt le érthetően. Követői igen, olykor, és nem egészen ugyanazt. Ezért az alábbiakban, amit leírok, azt magam gondolom. Nem olvasható máshol így, nem is létezik – és a magam számára is kérdés, hogy ez, amit leírok, Moreno szerepelmélete-e, vagy egy továbbgondolás. Mindenesetre, szerintem az. Vagy egy olyan szerepelmélet, ami használható. Gondolom-tapasztalom-tanítom én – elméleti olvasmányok és pár évtized pszichodráma gyakorlata után.

A következtetéseim nagyrészt Jakob Levi Moreno, Greta Leutz, Georg Herbert Mead és Gordon Maximilian Clayton írásai, pszichodramatikus kollégákkal való beszélgetések, saját elméleti elgondolások és a szakmai tapasztalat alapján születtek. 

A szerepelmélet értéséhez először érteni kell a szociális atomot. Ez a – egyébként túlhaladott és hibás – Bohr atommodell alapján a pszichológiában használt elképzelés az ember szociális kapcsolatainak hálózatáról. Ábrázolni úgy szokták, mint az atommagot – középen egy mag – ez az adott ember a szociometriai modellünkben – és körülötte különböző távolságú koncentrikus körökön a vele kapcsolatban állók. Emberek (pl.: anya, apa, pár, gyerek, munkatárs, barát stb.), személyek, megengedőbben események (egy balest pl.), csoportok (Pl.: általános iskolai osztály, munkahelyi team, focicsapat), fogalmak (pl.: hit). Jó megérteni, hogy ebben a modellben, ami a lényeges az az, hogy az adott embernek ezekre a koncentrikus körben szereplő emberek, csoportok, fogalmak felé megnyilvánuló magatartása, viselkedése az, ami érdekes – ezen viselkedések egy jól kivehető mintázat mentén tipizálhatók, s szerepnek hívjuk őket. (Moreno: „a szerep – konzervált magatartások egysége”) Pl. a középen ábrázolt nő köré rajzolt alakok közül az ő gyermekei rá vonatkozóan az anya szerepet jelentik, valószínűsítik, de az anyja felé esetleg a leány szerepben van, míg a férje felé a feleség szerepben találjuk – és ezek mind a női „szerepnyaláb” szereprészei. A szerep, a szerepfogalom definiálása, és a konkrét szerep megnevezhetősége tehát éppen a szociális atom mentén értelmezhető. Ezek a szerepek „előhívhatók” az adott emberből, ha ezeket a szereplőket – akik felé ezek a szerepek működnek – megjelenítjük, akár mások által alakítottan is. Ez azért működik, mert az adott szerep, viselkedés, magatartás az adott ember – protagonista – sajátja, jellemzője. Amikor ezekről a szerepekről gondolkozunk, ezeket próbáljuk besorolni, jellemezni, szegmentálni, leírni – vagy ezen szerepek fejlődéséről beszélünk – akkor van szó szerepelméletről. E felfogás szerint az ember szociális viszonyaiban él, szerepeket gyakorol, alakít, így az embert jellemzik ezek az általa – jól, rosszul, hasznosan vagy károsan – gyakorolt szerepek, azaz az adott ember szereprepertoárja, és az adott szerepek fejlettsége. Amikor tehát ezeknél a szerepeknél fogva próbáljuk megérteni, értelmezni és fejleszteni egy adott ember viselkedését, magatartását, akkor szerepteória alapján járunk el – és erre való a pszichodráma. A pszichodrámában tehát mindig az adott ember – protagonista – szerepeit vesszük górcső alá, és e szerepek mentén történik a játék, a fejlesztés, a változáson való munka.

Ezért fontos alaposabban is foglalkoznunk ezekkel a szerepekkel, és azok fejlesztési, fejlődési lehetőségeivel. 

A pszichodráma - ahhoz, hogy ezt meg tudjuk tenni - még két fontos dolgot használ. Ezekről most itt csak vázlatosan, említés szerűen írok, mert a pszichodrámának elengedhetetlen részei – de részei, és a szerepelmélettel együtt ez a hármasság adja a pszichodráma művelésnek képességét.

Az egyiket pszichodráma technikák néven sorolhatjuk föl, jellemzően és legfontosabbként: szerepcsere, duplázás (és rokon technikái, a hátsó hang és a kettőzés), a tükör, a konkretizálás, a maximalizálás és az interjú. Ezek „alkalmazott” technikák. Nem keverendők össze a Moreno által „fő pszichodramatikus technikáknak” nevezett fogalmakkal (én belső készségeknek, vagy képességeknek nevezném ezeket): a tele, az empátia, az identifikáció és az imitáció – ezen készségek alkalmazása szükséges a pszichodráma játékok során. Az előbbiek a vezető által alkalmazott technikák, az utóbbiak a résztvevők által használt készségek. Az alkalmazott résztechnikáknak nagyon sok alváltozata van, és egy „pszichodráma technikák” című írásban célszerű kifejteni – erről vannak leginkább írások a PD irodalomban. 

A másik nagy csomag, ami ide tartozik, az a csoportdinamika – mivel a PD csoportterápiás módszer, elég nyilvánvaló, hogy a csoportdinamika törvényszerűségeinek ismerete, azok alkalmazása elengedhetetlen feltétele e csoportterápia gyakorlásának. Ez is egy komplett mű, avagy sok sok írás anyaga lehet, vagy lehetne – és sajnos ennek irodalma messze nem alapos és nem jól leírt. A pszichodráma vagy bármely csoport terápia esetén a csoportdinamika megfontolásai alapvető fontosságúak. 

Összességében tehát, aki PD-t akar vezetni, annak ismernie kell a szerepelméletet (és ezen belül a szociometriát), a PD technikákat, és a csoportdinamikát. És mivel a tudományos igazságoknak megvan az a szépsége, hogy ha valami igaz eminnen, akkor igaz lesz amonnan is, hát megtapasztalhatjuk, hogy ha a pszichodramatikus munkában más elméleti megfontolásokat alkalmazunk, azokkal is közelebb vagy ugyanoda juthatunk olykor, mint a szerepelmélet segítségével. De azért hatékony így lesz. Olyan dolog ez, hogy a puska agyával is beverhető egy szög, de azért a puskával lőni lesz hatékonyabb, a szöget meg kalapáccsal beverni lesz egyszerűbb.

A szerepelmélet kialakulásánál Moreno korának egyik akkor nagyon szépen fejlődő modelljét, a pszicho dinamikus elméletet is használták – nyilván hatott rájuk. Ez az elmélet az ember, ill.  pszichéjének fejlődését tárgyalta – és olyan nagy hatású, és annyira alapos irodalma és azóta is tartó kutatása és gyakorlata van, hogy máig is alkalmazott és sok tekintetben „uralkodó” elgondolás, modell és gyakorlat (pl. pszichoanalízis). Moreno – talán ő, talán a munkatársa és szeretője, Greta Leutz – a maga korában ismert pszichodinamikus elméletből merített, és lépett aztán el a szocium irányába, azaz a történéseket, emberi viselkedéseket értelmezték a szociometria, vagyis az interperszonális kapcsolatok szocioemocionális vonatkozásaiban. Az így értelmezett elgondolás egy interpretációja szerinti embergyermek-fejlődés szakaszait vette alapul, és ehhez hasonlította a szerepek fejlődését. Azaz jól kell érteni, hogy a szerepelméletben nincs szó személyiség elméletről – ilyen Moreno szerint nincs is, ill. nem is lehet jó – hanem a személyiség szocioemocionális fejlődéséhez HASONLÍTHATÓ szerepfejlődésről van szó. Az egyén, azaz az ember fejlődése interperszonális kapcsolatainak fejlődésével írható le Moreno szerint, és döntően a szerepfejlődésben fogható meg – azaz mennyi, milyen szerepei vannak az adott embernek, és hogyan tudja működtetni azokat. Moreno maga is vizsgálta a csecsemők, ill. különböző korú egyének csoportokban való viselkedését, és megfigyelési alapján „szakaszolta” a fejlődési fázisokat. 

A szerepek „fejlődésénél” jó definiálni, hogy mit is jelent a „fejlődés”. Moreno szerint a kulcsfogalom a spontaneitás – azaz akkor fejlett egy szerep, jó egy működés – ha szabad. Azaz szabadon tud bánni vele a „tulajdonosa”,, nem rabja az adott szerepnek, viselkedésnek, és nem is hiányos a repertoárja ez ügyben – könnyedén, természetesen és jól „mozog” benne – azaz spontán. A spontaneitás (a viselkedések szabadsága) előfeltétele egyébként a kreatív működésnek, azaz az ember alkotó-teremtő (és ebben energetizálódó, mai szóval Flow élményt nyújtó) magatartásának. Amikor tehát fejlődésről beszélünk a szerepek kapcsán, akkor a spontán működés a „végcél” azaz a „fejlett” szerep, és ez végső soron szabadságot jelent az adott szerep alkalmazása tekintetében.

A következőkben egy táblázatban próbálom összefoglalni Moreno pszichés universumok elméletét, a szocioemocionális fejlődés szakaszait, az evvel párhuzamos szerepfejlődési szakaszokat, a fejlődési fázisokhoz tartozó alapvető pszichodráma technikákat, és az angol iskola G.M. Clayton által leírt szereptípus felosztását. 

A folytatáshoz lépj be.
Ez az oldal sütiket használ.