Olvasási idő: 2’
Október 23 – 24-én Pálfi Judit és Török Dénes két napot töltött a Rogers Központ elkötelezett, személyközpontú szakemberekből álló csapatával, akik alapítványuk jelenlegi szervezeti kérdésein akartak dolgozni. A résztvevők nagyra értékelték a személyes találkozást és annak a lehetőségét, hogy időt teremtenek arra, hogy saját szervezetükön dolgozzanak.

Volt aki úgy fogalmazott, hogy de jó, hogy most róluk gondoskodunk.”

Az ismerkedés és tréning indítás után SWOT analízissel dolgoztunk, a pszichodráma eszközeit segítségül hívva, amelyek a csoporttagok számára sokat jelentettek. Használtuk a  Dilts-modellt  a változások szintjeinek azonosítására, valamint foglalkoztunk sürgető személyi kérdésekkel is. A közös alkalom során eljutottunk a  feladatok összeírásáig is. Mindenki számára körvonalazódott, hogy a közös munka hosszabb folyamat lesz, mint amire korábban gondoltak. Szerencsére az első lépések megtörténtek, és kezdeti vállalások során nagy energiák mozdultak meg, melyek bízunk benne, hogy tovább segítik őket ebben a folyamatban. 

Pálfi Judit és Török Dénes

A két nap végén reflektáltunk a módszerekre és technikákra is, amivel a Pronon munkatársai készültek.A résztvevők elmondták, hogy bár tartottak attól, hogy más módszerekkel dolgozunk, mint amiket megszoktak, megtapasztalták, hogy a Pronon-trénerek is személyközpontúan dolgoznak, így várnak minket a jövőben is. Öröm volt ezt hallani nekünk is, hogy az eszközrendszerünk és szemléletünk megerősítésre talált. 

Pálfi Judit tréner  az alábbi módon tekintett vissza a közös munkára.

Számomra nagyon élvezetes és inspiráló volt a szakmai munka Dénessel, sokat beszélgettünk arról, hogy mennyi hasonlóság van a civilek életében a felmerülő kérdések között. Különösen érdekes téma volt, hogy személyközpontú szakemberek feszegették, hogy hogyan is néz ki a személyközpontú vezetés, mikor feladatokat kell kiosztani és számonkérni és elérni, hogy megcsinálásra kerüljenek.”
 

Ez az oldal sütiket használ.