A Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézmény nevelőszülői számára szervezett képzést a Pronon Alapítvány trénerei, Csizmadia Katalin, Varga Zsanett és Varga Csaba tartották Encsen, 2024. november 5-6-án. A képzés célja volt, hogy támogassa a nevelőszülőket személyes és szakmai fejlődésükben, valamint segítséget nyújtson a mindennapi kihívások kezelésében.
A rendezvény témája két fontos terület köré épült: a megújulás és elengedés, illetve a konfliktuskezelés. A nevelőszülők számára különösen fontosak ezek a témák, hiszen a gyermekekkel való munkavégzés során gyakran szükség van az érzelmi terhek feldolgozására és a hatékony konfliktuskezelési technikák elsajátítására.

A képzés két napon át zajlott, és összesen mintegy 150 nevelőszülő vett részt rajta. A résztvevők két csoportban, váltásban vettek részt az előadásokon. A trénerek különböző interaktív módszerekkel segítették a résztvevőket, beleértve a csoportos beszélgetéseket és más dinamikus feladatokat, amelyek a témák elmélyítésére és a személyes tapasztalatok megosztására is lehetőséget adtak.
A megújulás és elengedés témakörében a nevelőszülők arra kaptak segítséget, hogyan tudják újraértelmezni a saját érzelmi határaikat, feldolgozni saját veszteségeiket, segíteni a gyermekek veszteségeinek enyhítésében, és hogyan engedhetik el a gyermekekkel való kapcsolataikban felmerülő terheket anélkül, hogy ez a nevelői szerepük rovására menne. A konfliktuskezelés során pedig különböző, a mindennapi életben alkalmazható módszereket ismerhettek meg, amelyek segítenek a nevelőszülőknek a gyermekekkel való kommunikáció során felmerülő konfliktusok kezelésében.
A képzés során nagy hangsúlyt kaptak a résztvevők személyes élményei és tapasztalatai is, hiszen a nevelőszülői munka rengeteg érzelmi és pszichológiai kihívást rejt, melyek hatékony kezelése elengedhetetlen a sikeres neveléshez.
Úgy próbáltuk összerakni a képzést, hogy segítse a nevelőszülők munkáját abban, hogy új perspektívából tekintsenek munkájukra, és próbáltunk eszközt adni a kezükbe a nevelői feladatok ellátásához.
A rendezvény mindkét napon, kölcsönös tiszteleten alapuló, támogató légkörben zajlott, ami nagyban hozzájárult a résztvevők aktív részvételéhez és fejlődéséhez. A program reméljük, hozzájárult ahhoz, hogy a nevelőszülők még inkább felkészülten és magabiztosan végezhessék el a gyerekek nevelésében betöltött kulcsszerepüket.